Kis virágom

 

 

Örömteli fájdalom új világra jövő

édes kis ártatlanom. -

Szeretettel körbevéve,

fejlődik nő évről-évre

Aztán csak egy szép napon

áll bimbóban, áll vidáman

útra készen áll egyedül,

senki támasza nélkül.

 

Virágok közt királynő,

S királyok közt Ő a nő.

Mosolygós arca, s az éltető reménye,

Akár csak a csillogó szemefénye

mindenkit bátorít és felüdít.

 

De Ö az útját azt mindig céltudattal rója.

Harcolni kell mindenért, azt megtanulta.

Fejét a szép előtt mindig meghajtotta.

Az emberek jósága sokszor meghatotta.

S ha bántották is néha,

ő azt mindig megbocsájtotta.

 

De küzdeni idővel,-  

Küzdeni a széllel, napfénnyel, esővel...

vagy a hideg téllel -

meddig bír egy ember, ilyen kis erővel?

 

Küzdelemtől harctól veszítvén erejét,

leoldja magáról szaggatott köntösét.

Féltett gyermekeit az emberiségre bízza,

Álmait, vágyait bennük hagyva,

valahol mégis

az utókornak hagyja.

 

 

EPILÓGUS

                                      Valaki talán, azt is megállapíthatja, hogy majdnem mindenben,

                                       olyan volt, mint aki neki is az életét adta - majdnem olyan volt,

                                       mint mindenkinek volt egyszer az Anyja.