Alkonyatkor

 

 

Alkonyatkor megindul az ég

Vörösen égő hodály

Alkonyatkor megindul az éj

Feketén küzdő magány

 

Alkonyatkor a hold is fenn van

A nap túlsó oldalán

Őrködő szeme majd elaltat

A halál innenső oldalán.

 

Alkonyatkor szép a tenger

Sikoltozva repked a sirály

Sikolyán túl is hallani vélem

Mi fejemben zúg, biztatván

 

Zúgó-zengő tenger zaján

Emlékeink szép oldalán

Valami gondolkozni késztet

Örökösen emlékeztet

 

Hogy valami szépet mondjak,

Vagy valami szépet adjak

Még egyszer, vagy csak egyszer

Most ilyenkor – valamikor

az életem alkonyán