Lehűl a nappal
 

 

I
Lehűl a nappal, s egyre hűvösebb az este...
Gyere szívjál melegemből, igyál forró kezeimből,
forrón tartom még a tavaszi melegem
Forró véremmel mindig melegítem...
Fogd a kezem, fogd át fehér karjaim
öleld magadhoz vézna vállaim, s benne lévő vágyaim...
Csak érezni szeretném a fejed súlyát
a keblemen, egy éjszakán át, egy ilyen éjszakán át...


II
Az ölembe dobtad a szerelmed vörös rózsáját -
S én féltve őrzöm markomban szorítva,
pedig már hervadt....
Ó Uram te hideg szemű lény
Én elfogadom tőled a ledobott krajcárokat is
mély alázattól a fejem a szívemig hajlik.


III
Az Úr a magasságos ma jelent meg először
Megremegtem de rögtön felismertem
Még most is érzem a súlyos kezét a vállamon...
S magamtól kérdem,
hol van már az ifjú csengő nevetésem
Szabad nők, magasan lengő fők,
hol vagytok, hol maradtok?
Fogva érzem magam, s Ő tart testemben
Szorongva, míg a valóságban álmaim
zúdulnak zöngve összetörve.


IV
Csak egy virágot akartál
S egy virágos rét tárult eléd.
Egy forrást kerestél
S egy tenger özönlött feléd.
Egy nőt akartál csupán
S az egész lényemet megkaptad -
most látom rajtad
milyen csalódott vagy.
 

Edith Södergran (1892-1923) - Dagen svalnar
Fordította Gyarmati Rozi, Karlskrona, 2009